Temes megyében az elmúlt napokban az áradat 2100 házat rongált meg, 370-et pedig lerombolt. A mentők 2227 személyt menekítettek ki, 387-en pedig a víztől körülzárva várják a segítséget. Az elárasztott termőföld meghaladja a 21 ezer hektárt. A Temes medréből kilépve átlépett a román–szerb államhatáron. Szerbia-Montenegró hatóságai elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy nem kaptak idejében tájékoztatást a román hatóságoktól a kialakult árvízveszélyről. A határ túloldalán Módost sújtotta leginkább az áradat, ahol 2300 embert telepítettek ki. Rendkívül súlyos a helyzet a szintén a Temes mellett fekvő, színmagyar Káptalanfalván. A százfős településen csak két házat nem öntött el az ár. /Benkő Levente: Özönvíz az államhatáron át. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 26./
2005. április 27.
Április 26-án a Luxemburgból hazatérő Traian Basescu repülőgépe Temesváron szállt le, az államfő személyesen akart tájékozódni a több mint egy hete tartó árvízről. Kifejtette, hogy Temes megye hatvanmillió eurós állami támogatást fog kapni, ennek egy részét az emberek kártalanítására kell fordítani, a többit az infrastruktúra – töltések, utak, vágányok – felújítására. Basescu nem kívánta kommentálni azokat a híreket, melyek szerint a hatóságokat felkészületlenül érte az áradás. Gheorghe Ciuhandu temesvári polgármester szóvá tette: megengedhetetlen, hogy a polgári védelemnek és a vízügyi igazgatóságnak ne legyen megfelelő felszerelése, Temesvárról, Aradról, innen-onnan kérjenek csónakokat, ruhákat a mentéshez. Két falut elmosott Szerbiában a megáradt Temes. Módosnál kétszáz házat már elöntött, 2300 embert kitelepítettek, a magyarok lakta, százfős Káptalanfalvát két ház kivételével elöntötte az ár. /Pataky Lehel Zsolt: Államfői villámlátogatás az árvíz sújtotta vidéken. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 27./
2006. június 23.
Ötvenöt évvel ezelőtt indultak az első vonatok a bánsági deportáltakkal a rettegett hírű Baraganba. A hatalom urai azzal indokolták a kitelepítést, hogy az országot bármikor megtámadhatja Jugoszlávia. Elővigyázatossági okokból az “ütköző zónából” el kell távolítani a megbízhatatlan elemeket: az osztályellenséget, és azokat, akik egy lehetséges konfliktus esetén árulókká válhatnak. Ez utóbbiak közé azok tartoztak, akiknek volt rokonuk a határ túloldalán. Szalmatetős földbeásott kunyhó volt a kényszertelepesek első menedéke Vincze András, akit Torontálkeresztesről deportáltak, elmondta, annyi volt a bűnük, hogy a család egyik ága a határ túloldalán lévő Torontálszécsányon vagy Káptalanfalván élt. Miért kellett ezt felróni nekik, a második, harmadik nemzedéknek, akik már Romániában születtek? Hajnali háromkor ütöttek rajtuk, három órát engedélyeztek a készülődésre. Ez idő alatt kocsira kellett rakni az ingóságot, az aprójószágot és lábasállatot, amit magukkal vihettek, és fegyveres kísérettel elindították őket a tehervonathoz. Torontálkeresztes falunkból tizenhat családot deportáltak, másolat a szomszédos településekről vittek el. Hét napig tartott az út, és eközben az állatok majd szomjan vesztek, mert lakott helyektől távol vesztegeltek, ahol kút sem volt. A füves térség kellős közepén megállt a szerelvény, és két órát engedélyeztek a lepakolásra. Étlen-szomjan nekivágtak a mezőnek, hogy elfoglalják a számukra kijelölt lakhelyet. Földbevert számozott cölöpök határolták be a portákat, amit a kísérő hatóság osztott ki névsor szerint. A földön aludtak, épület nem volt. Először nekifogtak egy közkút ásásához, majd kunyhót ástak a földbe, föléje tetőt eszkábáltak szalmából. Az elmúlt hét végén emlékeztek az átélt megpróbáltatásokra, a szenvedésre a temesvári emlékműnél a baragáni deportáltak, akik szinte a világ minden tájáról eljöttek, hogy találkozhassanak sorstársaikkal. Az egybegyűlteket Fischer Ignác, az Oroszországba Deportáltak Egyesületének elnöke, Teofil Botlung, a Volt Politikai Üldözöttek Egyesületének elnöke és Karl Zinger, a Német Fórum elnöke köszöntötte. /Sipos János: Emlékezés a deportálás évfordulóján. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 23./
